A pólya babának ezért nyerő választás
Ha a babád biztonságban érzi magát, sokkal jobb lesz a közérzete. Ez már önmagában megéri, hogy körülnézz a pólyáink között és lecsapj egyre. Valójában azonban sokkal több haszna van, mint azt elsőre gondolnád.
A csemetéd könnyebben megnyugszik benne, és a pihenés, alvás is sokkal gyorsabban megy neki. Nyilvánvalóan ez is összefüggésben van azzal, hogy biztonságos közeget nyújt számára. Altatáskor megkönnyíti a dolgodat, hiszen könnyen kézben tudod tartani benne a babádat.
Ugyanez igaz akkor is, amikor etetésre kerül sor. Sőt, akkor is hasznát veheted, amikor a picit át akarod adni valakinek. A pólya stabilan tartja a testét, gerincét, fejét. Nem kell attól félned, hogy véletlenül rosszul mozdul.
Hogyan pólyázd be a babádat?
A pólyázás nem nagy ördöngösség. Csak pár dologra kell odafigyelni, hogy alaposan be tudd bugyolálni a picit. Természetesen úgy, hogy utána maximális kényelemben érezze magát. Többféle technika is létezik. Ezek közül tudod kiválasztani a legszimpatikusabbat.
Az egyik a szoros, vagy más néven feszes pólyázási technika. A lényege, hogy a baba keze is a pólyába kerül. Sok szülő nincs oda érte, hiszen a pici könnyen kimelegedhet benne. Főleg az izzadós babák esetén áll fenn ez az eshetőség. A fázós csemeték viszont kifejezetten élvezik, ha minden testrészük melegben van.
A másik az enyhe vagy klasszikus módszer. Ez esetben is alaposan beburkoljuk a pólyába a csemeténket, viszont a keze szabadon marad. Így könnyebben tud mozogni, és kevesebb esély van a túlmelegedésre.
Ezek mellett van egy harmadik típus is, amit egyszerűen csak úgy hívunk, hogy “bugyolálás”. Ez arról szól, hogy a picit fogjuk és 4 lépésben becsomagoljuk egy vékony babatakaróba. A szoros technikához hasonlóan itt is a textil alá kerül a keze.
Te az univerzális megoldások híve vagy? Akkor figyelmedbe ajánljuk ezt az elképesztően cuki macifüles pólyát. Ebbe úgy tudod bebugyolálni a csemetédet, ahogy csak szeretnéd.
Miért jó ötlet a Baby Wrap pólya a babának?
A sokoldalú használhatóság nem az egyetlen előny, ami a Baby Wrap pólyák számlájára írható. Bababarát anyagból készülnek, így kellemes érzetet nyújtanak a piciknek. Könnyen tisztíthatóak, ami különösen fontos az olyan textileknél, amik napi szinten használatba kerülnek.
Azonnal szembetűnik, hogy ezek a pólyák nagyon különlegesek. Jó érzés rájuk nézni és használni őket. Szinte azonnal a babaszoba díszévé válnak.
Ugye már te is látod, hogy a pólya babának miért olyan fontos kiegészítő? Más babaholmira is szükséged van? Akkor bátran nézelődj a webáruházunkban, nálunk minőségi termékeket találsz, amikkel maximális komfortban tudhatod a csemetédet.