Milyen szerepet tölt be a babaágy rácsvédő?
A babaágy rácsvédő alapvetően védelmi funkciót tölt be, hiszen megakadályozza, hogy a baba megsérüljön. Erre kiemelt figyelmet kell fordítani éjszaka, ilyenkor ugyanis nem tudunk ott lenni, hogy figyeljük minden mozdulatukat.
Biztos te is tapasztaltad már, hogy hiába fekteted le gondosan a picit a kiságy közepére. Reggelente nem biztos, hogy mindig ugyanott ébred. Ennek pedig egyszerűen az a magyarázata, hogy a babák gyakran forgolódnak és helyet is változtatnak. Különösen igaz ez azokra a porontyokra, akik az átlagosnál aktívabbak és nehezen maradnak meg egy helyben.
Milyen típusai közül tudsz választani?
A rácsvédőknek három típusát különböztetjük meg. Az első kategóriába a fejrészhez rögzíthető változatok tartoznak, amiket a kiságy felső részéhez tudunk tenni. Ezeket akkor érdemes választani, ha a pici felfelé szokott mozgolódni.
A második csoportba a teljesen körbeérő rácsvédőket soroljuk, amik minden oldalról védelmet biztosítanak. Ezek remek választásnak bizonyulnak, ha a babánk nagyon aktív, és soha nem lehet tudni, hogy éppen merre fog elmászni.
A harmadik kategóriát pedig a fonott rácsvédők alkotják. Ezeket a típusokat az előző kettővel ellentétben nem lehet fixálni a kiságyhoz, viszont stabilan a baba köré tudjuk tenni. Sőt, akár a kiságyon kívül is tudjuk használni például a fotelban vagy a kanapén.
Ez a 3 fonatból megalkotott rácsvédő egy igazán különleges megoldás, ha azt szeretnéd, hogy a színvilága passzoljon a babaszobához. A képen látható változatok csak inspirációnak szolgálnak, a színeket te magad választhatod ki a legördülő menük segítségével.
Mire figyelj vásárláskor?
A kiságy rácsvédőnek esztétikai értéke is van, hiszen egy szép anyagból készített változat nagyon jól mutat a kiságyban. Ez persze csak akkor valósul meg, ha a megfelelő színű és mintájú anyagból készül, és tökéletes összhangban van más kiegészítőkkel. Nálunk egyszerű dolgod van, hiszen kollekciók szerint is tudsz keresni a termékek között.
Emellett pedig az is nagyon fontos, hogy a rácsvédő bababarát anyagból készüljön, hiszen a pici bármikor hozzáérhet. Ha nálunk vásárolsz, akkor az anyagösszetétel tekintetében sem tudsz mellényúlni. Mindegyik puha, kellemes tapintású anyagból készül, amik nem tartalmaznak semmilyen ártalmas vagy irritációt okozó alkotóelemet.
Bízunk benne, hogy már számodra sem kérdés, miért annyira fontos a kiságy rácsvédő használata. Nálunk a fejrészhez való, a teljesen körbeérő és a fonott változatait is meg tudod vásárolni. Ezenkívül pedig sok más hasznos kiegészítő és babaszoba-dekoráció közül válogathatsz. Bátran nézz körül a kínálatunkban, ha pedig kérdésed van, akkor az ügyfélszolgálati munkatársaink szívesen segítenek.